|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 51 találat | lapozás: 1-30 | 31-51 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Incze Zoltán 2012. november 21.Műemlék-ismereti vetélkedő negyedszerreA Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) az idén negyedszerre rendezte meg az immár hagyománnyá váló műemlék-ismereti vetélkedőjét a kolozsvári iskolák X–XI. osztályos magyar diákjainak. A még tavasszal közzétett kérdésjegyzék alapján az iskolák történelemtanárai felkészíthették tanítványaikat, majd helyi vetélkedőn választották ki a városi versenyen részt vevőket. A döntőre szombaton, november 10-én került sor az Apáczai Csere János Líceumban. A KLMT irodavezetője, Takács Gábor szervezte verseny döntőjére az Apáczai- és Brassai- líceumok, valamint a református és unitárius kollégiumok 13 diákja jutott el. Nekik az Apáczai Csere János Elméleti Líceum történelemtanárai, Jakab Antal és Pócsai Sándor által kidolgozott három próbán kellett tudásukat bizonyítaniuk. Az első villámkérdésekből állt, a második kolozsvári helyneveket tartalmazó keresztrejtvény megfejtéséből, a harmadik próba pedig műemléképületek bemutatásából. Ez utóbbi esetben az előadást is pontozták. A Brassai Sámuel Líceumban Vajnár János, a Református Kollégiumban Bogyea Katalin, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban Korodi Alpár történelemtanárok készítették fel a diákokat. A háromtagú zsűrit Asztalos Lajos, Vincze Zoltán és Deák Árpád történelemtanárok alkották. Mindegyik versenyző oklevelet kapott, osztályonként a két-két első pedig jutalmat. A győztesek a X. osztályosok körében: Svedák Júlia, a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákja és Bogyea Tímea, a Református Kollégium diákja, továbbá a XI. osztályosok közül Tasnádi István és Bányai Csaba, mindketten a Református Kollégium diákjai. A KLMT a jövőben szeretné országos szintűvé bővíteni a vetélkedőket. Szabadság (Kolozsvár) 2013. április 21.Elkezdődött a XXII. Festum VaradinumÁprilis 21-én délelőtt a Nagyvárad-csillagvárosi református templomban ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a XXII. Festum Varadinum rendezvénysorozat. Igét hirdetett Nagytiszteletű Fazakas Csaba lelkipásztor. Ünnepi istentisztelettel kezdődött meg a Festum Varadinum rendezvénysorozat a Nagyvárad-csillagvárosi református templomban. A prédikáció előtt Vincze Zoltán lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd a történelmi egyházak képviselőinek üdvözlő beszéde következett. Vinczéné Pálfi Judit református lelkipásztor, a egyházkerületi missziói előadótanácsos Csűry István püspök köszöntését tolmácsolta a következő igét felolvasva: „én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mt 28, 20). Isten igéje érvényes a mai napra is, és ezt magunkkal kell vinnünk az előttünk álló héten is. Úgy legyünk együtt a következő hét alkalmain, hogy tudjuk, Isten áldása tart minket egyben”. Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor kiemelte, hogy az ember a földi javak keresésével nem lehet boldog, csak úgy, ha Istennel együtt van lélekben, mert akik bíznak az Úrban, azoknak minden a javukra válik. Végezetül Molnár Imola unitárius lelkész kifejtette, hogy „e rendezvény küszöbén állva biztos nem vagyok egyedül, aki úgy gondolja, hogy mégsem olyan rossz ez a világ. Tudom, hogy az Úr jóvoltából ez az egy hét feltölt olyan pillanatokkal, amelyek megerősítenek abban, hogy Istenben testvérek vagyunk”. Igehirdetés Az ünnepi alkalmon igét hirdetett Fazakas Csaba, a Temesvár-Belvárosi Református Gyülekezet lelkipásztora, a Temesvári Református Egyházmegye esperese, az Esperesek Kollégiumának elnöke. Prédikációjában elmondta, hogy az imádság olyan az embernek, mint halnak a víz, ha nem imádkozna, megszűnne a párbeszéd Istennel. „A felolvasott igét (ApCsel 6, 1-7) három szóban kehet összefoglalni: felismerés, elismerés és beismerés. Felismerem kicsoda Isten, elismerem milyen nagy szükség van Istenre, és beismerem milyen boldogság Istennel élni. A mai ember megpróbálja függetleníteni magát az Úrtól, de a hívő szeretne minél közelebb kerülni az Úrhoz”- mondta el, majd hozzátette, hogy akkor van a legnagyobb baj, ha nem engedjük Istent beleavatkozni életünkbe. Az igei példa megmutatja, hogyan is működik a konfliktuskezelés: ha sok a teher, még több emberre van szükség a terhek elosztására. Ismerjük fel, fogadjuk el és gyakoroljuk, hogy az ima mellett lehet csak eredményeket elérni. Engednünk kell a feltételeknek, hogy Isten akaratából számunkra is megfelelő eredményeket érjünk el. Legyen ez a hét is az érték keresés és ápolás áldásos és gyümölcsöző alkalma- tette hozzá végezetül Fazakas Csaba. Az ünnepi alkalmon énekes-zenés műsorral szolgáltak a Csillagocska Néptánccsoport tagjai. Nagy Noémi erdon.ro 2013. május 2.Református misszió és művészet – határok felettA múlt hétvégén Debrecenben került sor nagyváradi lelkészek evangélizációs missziójára a Széchenyi-kerti református templomban. 2010-ben kezdeményezte az Olaszi gyülekezet a debreceni és a váradi egyházközségek közötti szolgálati kapcsolat rendszeresítését és kölcsönös cseréjét. Ha nem is túl gyakran, de – hála Istennek – él a kapcsolat, és újra szőjük azt a lelki és szervezeti összetartozást, amely Trianonig életszerűen létezett. Ebben élen járó az István-téri, un. Széchenyi-kerti gyülekezet lelkipásztora, Jenei Zoltán és a misszióért felelős presbiterük, a váradi származású Török Csaba mérnök. Szervezésükben került sor a háromnapos evangélizációs sorozatra. Bekapcsolódott a Nagyvárad-Olaszi és aCsillagvárosi gyülekezet is, hogy az Isten Igéje és a művészet követeiként ápolják a közös értékeinket. Pénteken Veres-Kovács Attila olaszi, szombaton Vincze Judit és Vincze Zoltán csillagvárosi, majd vasárnap újra az olaszi lelkész és gyülekezete énekkara szolgált a modern templomban. Érdekességképpen említem, hogy az épületegyüttest – amely a templomot, gyülekezeti termet, irodát, teakonyhát, hitoktató termet, lelkészlakást, gondnoki/segédlelkészi lakást foglalja magába – Lengyel István Ybl díjas építész tervezte, három év alatt elkészült és 1997. augusztus 10-én szentelték fel. Az ötszáz személyes templom épületében ötvöződnek az archaikus és modern elemek és építészeti megoldások. A főhajó kör alakú, a szószék mellett mértéktartó emelvényen az orgona és a kórus kap helyet. A szószék hangvetője (koronája) szokatlanul újszerű, fordított kúp alakú. A padsorok a szószékre nézve sugarasan helyezkednek el. A céltudatos tervezés szempontjai között szerepelt, hogy az épület kulturális funkcióknak is feleljen meg: alkalmas lett koncertek, konferenciák, kiállítások, színelőadások megrendezésére is. A presbitériumban olyan neves személyiségek is tartoznak, mint Dr. Semsey Klára teológiai professzor, Dr. Fekete Csaba a református egyházi zene egyik legnagyobb tudósa, aki a kántorizál is az istentiszteleteken. A gyülekezet életének legnagyobb erénye, hogy a lelkészt majdnem száz önkéntes segíti a különböző belmissziói munkájában. Minden területnek megvan a gazdája, aki csak egyeztet a lelkésszel, de a munkát maradéktalanul elvégzi. A hétvégi evangélizáció témája az Isten rendelte küldetés teljesítéséről szólt, Jónás próféta könyve alapján „Az égi és a ninivei hatalmak szorításában” címmel. A két hétköznapi alkalomra ötven-hetven személy jött el, de vasárnap megtelt a templom. A szombati nap különlegessége volt a csillagvárosiak mintegy húszfős küldöttsége, akik jelenlétében Vincze Judit lelkésznő felavatta és megnyitotta a Horváth Tibor Imre váradi festő kiállítását a templom Kálmáncsehi kiállítási csarnokában. Ezt követően Vincze Zoltán lelkipásztor folytatta a pénteken megkezdett sorozatot Jónás meneküléséről és Ninive megtéréséről. Vasárnap az olasziakon volt a sor, lelkészük és a Kiss Huba Ernő kántor vezette énekkaruk, valamint Budaházy Klára presbiter szavalata zárta a missziói sorozatot. Jó volt együtt látni sok, Debrecenbe költözött nagyváradit, amint újra együtt imádkoznak és örvendenek a találkozásnak. Sokan tapasztaljuk annak a több mint negyven esztendőnek a lelki és szellemi kárát, ami a szétszakításból következett, de ez a néhány alkalom megváltoztatta sokunk véleményét azanyaországiak hozzánk való viszonyáról. Olyan természetes kedvességgel és barátsággal, a hittestvérekre jellemző közvetlenséggel fogadtak és részeltettek bőséges vendégszeretetükben, hogy segítettek lebontani a falakat és határokat. A gyülekezet és a nemzet lelki megépülésének kiváló alkalmaiként fogadtuk ezt az Istentől rendelt debreceni lehetőséget. Köszönet a meghívásért! Veres-Kovács Attila erdon.ro 2013. december 2.Velünk élő tudományKolozsváron A Magyar Tudomány Napja Erdélyben- rendezvénysorozat plenárisát a Protestáns Teológia dísztermében tartották. A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Sípos Gábor, az EME elnöke felvezető beszédében kiemelte, számba veszik az elmúlt év eredményeit és a több évre kiterjedő kutatási eredményeket is, melyeket főleg a szakosztályokba mutatnak be. A 2013-as évi Magyar Tudomány napjának jelmondata „Velünk élő tudomány”. E címszó alatt a magyar tudományosság egysége fejezhető ki- mondta Sípos Gábor. Kocsis Károly, a MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke kiemelte, hogy megvalósult az Akadémia határokon túli bővítése. Ennek a tisztelt társaságnak 1800 határon túli tagja van, melyből 18 akadémikus. Magdó János kolozsvári főkonzul gratulált a 12. alkalommal megtartott fórumnak. A tudomány területén megtörtént a nemzet egyesítése. Együttműködés valósult meg a tudomány és a felsőoktatás területén is. Az utóbbi időben sok magyarországi vendégtanárral volt alkalma találkozni, és jó lenne, ha ezek a vendégtanárok hosszabb időt tudnának maradni. Mert a tanár- diák kapcsolata így lehetne gyümölcsözőbb. Az is jó lenne, ha erdélyi tanároknak több lehetőséget biztosítanának, hogy vendégtanárként működjenek az anyaországban. Az is elképzelhető, kialakulhatna egy olyan réteg Erdélyben, amely ezt a szükségletet fedezni tudja. A magyar kormányzati támogatásról is beszélt, kiemelte például a Sapientia EMTE fejlesztését. Problémásnak tekinti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetét. Miért nem sikerült ezt megoldani- fogalmazta meg a kérdést. A rendezvény előadásai Kocsis Károly, akadémikus, a MTA Földrajztudományi Intézetének igazgatója „Területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát- medencében” című előadásában nyomon követi a XII. századtól a XX. századig a Kárpát- medencében, milyen autonómia típusok léteztek. Ez a helyzet a második világháború után, hogyan alakult. Hol jelentkeznek, az utóbbi időben, területi autonómia lehetőségek. Szerinte a területi autonómia megvalósítása lényegében a kisebbségvédelem legfőbb eszköze. A XIX. századi nemzetállamok építőinek ideálja az „egy állam – egy nemzet” elve az elmúlt évszázadban egyetlen európai államban sem valósult meg. Európa 703 millió lakója közül 85% az államalkotó nemzetnek tagja, a többi 10% etnikai kisebbséget alkot. 5% állampolgársággal nem rendelkező bevándorló. A második világháború után világszerte nőtt az etnikai konfliktusok száma és intenzitása. Az esetek többségében a konfliktus hátterében a kisebbségek jogainak merev elutasítása, megszorítása állt, melynek eredménye az elszakadási törekvés megerősödése. Egyes nyugati országokban a kormányok különböző intézkedéseket hoztak. A konfliktusok csökkentésére a decentralizációt vagy regionális önkormányzatiság felé való elmozdulást alkalmaztak. Kocsis Károly megkülönbözteti a területi, regionális autonómiát az etnikai jellegű autonómiától. „A területi autonómia földrajzilag meghatározott térség, amely az adott ország egyéb területi egységétől eltér”. Törvényhozó és közigazgatási hatalommal felruházott státussal rendelkezik. Úgy véli, hogy a területi autonómia a kisebbségvédelem legfejlettebb eszköze. Biztosítja a kisebbség számára az alapvető emberjogok közül az autonómiát, másrészt az illető ország területi integritásának megőrzését. Bemutatta, térképek alapján szemléltette, Magyarországon, illetve Európában, milyen autonómia-formák voltak. Milyen területi autonómiával rendelkezett például Szlavónia, Horvátország, Szepesség, a török hódoltság idején Székelyföld vagy Szászország. A második világháború után milyen önrendelkezést biztosítottak Jugoszláviában (Vajdaság) vagy Romániában a Maros Magyar Autonóm Tartomány formájában. Lényegében a középkor végétől, a nemzeti kisebbségek aránya a XVIII. század végére, Magyarországra vonatkozólag, jelentősen megváltozott. 1850-től a kisebbségek etnikai alapú területi autonómiát követeltek. Elmondta, hol valósítható meg az etnikai alapú autonómia: a litván- belorusz- lengyel határvidéken, a Kárpát-medencében, a Balkánon. Az etnikai területi autonómia megvalósításához a többségi akarat meggyőzése szükséges. Fodor Pál „A török hagyaték a magyar történelemben” című előadásában kifejtette, a magyar nép története, milyen változásokon ment keresztül, miután letelepszik a Kárpát- medencében, teljesen európaivá válik. Az oszmán-hódítás következtében változás következik be Európában. Ez kihat Magyarország életére is. A török hódítás mentalitástörést okozott Magyarország számára. Lerombolta a magyar politikai, kulturális elit önbizalmát. Egyfajta bűntudatot, önvádat okozott. Nem tudván maguknak megbocsátani, hogy elvesztették a birodalmat. A közép- kelet európai népeknél kialakult az egyedülvalóság gondolata. Ilyen körülmények között hogyan reagál a magyar gondolkodás? Elsősorban a dicső múlthoz menekül, illetve áldozat szerepben feszít. Kialakul egy bizonyos kisebbségi érzés a magyar elitben és köznépben is, melyet sokan nem is képesek megfelelő módon kezelni. A politikai életben felveti a fejét a kapkodás, következetlenség, ugyanakkor vallási megosztottság is. A XVIII. század végétől kettősség jellemezte a török hódoltság megítélését. Egyrészt az áldozat szerepében jelentek meg, melynek következtében számos, negatív gondolat fogalmazódott meg. Másrészt pedig a XIX. században kialakult egy bizonyos fajta törökökhöz való közeledés. A magyar nép keleti rokonságának az eszméje. Hangoztatták, a magyarság keleti eredetű. A XIX. század második felében előtérbe kerül a kultúrnemzet koncepció, mely egyre nagyobb teret hódít. Fontos szerepet kap a népi kultúra is, mely kíváncsisággal fordul Kelet fele. Az értelmiség felteszi a kérdést: Ki a magyar? Mi a magyar? Mi a török? Kelethez vagy Nyugathoz tartozunk? Ha megnézzük az irodalmat, a törökökkel való kapcsolatról Jókai Mór regényei vagy Gárdonyi Egri csillagok-című könyve alapján érdekes képet nyerhetünk. 1905-ben Ady Endre fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy Magyarország Komp- ország. Ide- oda hányódik. Így írja az „Ismeretlen Korvin-kódex margójára” című publicisztikájában: „Komp- ország, Komp- ország, Komp- ország: legtisztességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől – Nyugatig, de szívesebben vissza.” Ezt a komp- ország gondolatot megtalálhatjuk Orhan Pamuk Nobel- díjas török író munkájában is, amelyben a komp- ország mentalitást, a két part közötti csónakázásban megmutatkozó identitás- zavart elemzi. A rendezvényen gróf Mikó Imre emlékplakettet adtak át Kocsis Károly akadémikusnak és Vincze Zoltán nyugalmazott történelem tanárnak, az EME támogatásának elismeréseként. A plenáris ülésen még 7 előadás hangzott el. Az EME munkálatait a szakosztályokban folytatta. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2014. március 11.HírsalátaERDÉLY ÖNRENDELKEZÉSÉÉRT. A kolozsvári Táblabíróság a napokban bejegyezte az erdélyi identitás megőrzéséért és az önrendelkezésért síkra szálló Demokratikus Erdély Ligát. A bíróság döntését a Liga vezető testülete háromnyelvű közleményben jelentette be. Ebben leszögezték: nagyon régi hagyománya van Erdélyben az önrendelkezésnek és egymás kölcsönös elfogadásának. A Demokratikus Erdélyi Liga ennek felélesztését tekinti legfőbb feladatának. Célja ugyanakkor olyan megoldást találni, mely az együttműködésen, illetve az együttélésen alapul, és amely úgy támogatja az erdélyi kulturális és nemzeti identitások megőrzését, hogy ezzel senkit nem sért – áll a közleményben. Az aláírók: Tudor Duică elnök, Mircea Daian és Vincze Zoltán alelnök. (Főtér.ro) VRANCEA NEM NYUGSZIK. Három földrengés rázta meg egymás után Vrancea térségét 12 óra leforgása alatt. A legelsőt vasárnap este 8 órakor mérték, a Richter-skála szerint 3,2-es fokozatú volt – számoltak be a hírtelevíziók. Vasárnap este 11 órakor újabb földrengés következett, ezúttal 2,7-es fokozatú. Végül hétfő reggel hat órakor ismét mozgott a föld a térségben, 3,3-as erővel. Ez utóbbi 129 km mélyről indult. (Ziare. com) BAJNAK, KÁRNAK NINCS GAZDÁJA. Két hete már, hogy felbomlott az SZLSZ, Victor Ponta és Crin Antonescu változatlanul egymásra hárítják a szakadás okát. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság 33,4 százaléka úgy gondolja, hogy a két politikus egyenlő mértékben felelős a szakadásért. Ha közelebbről is megvizsgáljuk a válaszokat, kiderül, a megkérdezettek 23,4 százaléka Crin Antonnescut hibáztatja, 17,1 százaléka pedig Victor Pontát, de 7,7 százalék véli úgy, hogy a felfordulásért Traian Băsescu elnök a felelős. (Adevărul) A TÖRVÉNY ELŐTT MINDEKI EGYENLŐ? Románia lakosságának mintegy fele tragédiaként éli meg, hogy Gică Popescu 114-szeres válogatott labdarúgónak az elkövetkező három évet rács mögött kell töltenie, s ezrek írták alá azt a petíciót, melyben a volt labdarúgócsillag közkegyelemben részesítését kérik az államelnöktől. Victor Ponta ismét azt mondta: magánemberként aláírja a petíciót, de közméltóságként nem foglalhat állást az ügyben. Az igazságügyi szakemberek ellenzik a Gică Popescu érdekében indított aláírásgyűjtést, mert annak a jelét látják benne, mintha némelyek a törvény fölött állnának. (Adevărul) AZ ÁFACSÖKKENTÉS A GAZDASÁG BŐVÜLÉSÉNEK FÜGGVÉNYE. Csak akkor térhet vissza Románia a 19 százalékos áfára, ha a tavalyihoz hasonló, három százalék feletti GDP-bővülést tud felmutatni az elkövetkező években is – nyilatkozta Victor Ponta miniszterelnök annak kapcsán, hogy a kormányprogramban a jelenlegi 24 százalékos általános forgalmi adó öt százalékponttal történő csökkentése szerepel. A kormányfő inkább a célzott áfacsökkentést szorgalmazná, s a közeljövőben nem is annyira a hús- és húskészítmények áfáját csökkentené, hanem a zöldségekét és gyümölcsökét, mert ebben az ágazatban is hatalmas az adócsalás. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. június 19.Erdélyi magyar régészet: múlt és jövőVincze Zoltán neves kolozsvári tudománytörténész legújabb könyvét (A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla korszakban 1899–1919. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2014, 812 old.) nemrég mutatta be az Erdélyi Múzeum-Egyesület vezetősége. A könyv több évtizedes munka gyümölcse, amely nemcsak a kolozsvári értelmiségi elit egyik legnevesebb tagjának, Pósta Bélának az iskolateremtő munkásságát, hanem a jelenlegi erdélyi magyar régészeti iskola jövőjét is mérlegre teszi. Súlyos könyv, rejtett kérdésekkel. Pósta Béla régész, a kolozsvári egyetemen 1899-ben megalakított régészeti tanszék egyetemi tanára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményének, Érem- és Régiségtárának igazgatója. A könyv szó szerint súlyos, hiszen a maga 812 oldalával, kiváló minőségű, keményfedeles kötésével és nehéz lapjaival igazi kuriózumnak számít a szakirodalmi könyvkiadásban. A szerző az egykori Bolyai Egyetem hallgatójaként olyan tanároktól lelt Klió csókjára, mint Ferenczi István régészprofesszor, Szabó György klasszika-filológus vagy a korszellem tragédiáját megtestesítő Szabédi László író, műfordító. Örökségük nyoma fellelhető Vincze Zoltán könyvében is, amelynek legfőbb célja a múltba tekintés, az elődök előtti tisztelet példák felmutatásával erősebb alapokra helyezze a mai erdélyi magyar régészeti iskolát. Ezt a szándékot jelzi a könyvben megjelenő, Buday Árpád által összefoglalt Pósta Béla-arckép is, amely az őt követő generáció tisztelgése az iskolateremtő tudós, muzeológus, kultúrdiplomata előtt. Vincze Zoltán már az előszóban megjegyzi: a neves tudósra vonatkozó, sokáig elfeledett vagy az Erdélyi Történelmi Múzeumban porosodó dokumentumok összegyűjtése és nem azok kritikai elemzése, megítélése volt a szándéka. A könyv részletesen foglalkozik a kecskeméti születésű, majd Budapesten az ország addig egyetlen igazi Múzeumában, a Nemzetiben munkára talált tudós életével, szárnypróbálgatásaival és szakmai fejlődésével. Hiteles, következetesen idézett dokumentumokkal és gigászi horderejű, levéltári munkáról tanúskodó kutatási eredményeket felsorakoztatva a szerző Posta Béla első ásatásait is felidézi a korai, 1892–1896 közötti időszakból. Szabadság (Kolozsvár) 2014. szeptember 29.A pedagógusok tudományos munkáit jutalmazzákNegyvenhárom tudományos munka érkezett be idén a Apáczai-díj felhívására, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szeptember 27-i ülésén értékelte ezeket. Amint az a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderül, az RMPSZ kétévente jutalmazza Apáczai-díjjal azokat a pedagógusokat, akik az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végeznek. Azok a pedagógusok pályázhatnak, akik a közoktatásban dolgoznak (vagy onnan mentek nyugdíjba), és önálló kötetben vagy elismert tudományos szaklapban közzétett munkák szerzői. Az év elején kiírt pályázatra az előző díjkiosztás óta megjelent tudományos munkákkal szeptember 16-ig lehetett jelentkezni a természettudományok, a humántudományok, valamint a pszichopedagógia területéről. A díjhoz a Sántha Csaba szobrászművész által készített kisplasztika, sorszámozott oklevél és pénzjutalom is társul. A kitüntetettek: Apáczai-díj gyémánt fokozat Bencze Mihály – Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (természettudományok); Apáczai-díj arany fokozat József Álmos – Mire a falevelek lehullanak… (humántudományok); Apáczai-díj ezüst fokozat: Balázs Lajos – Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából (humántudományok); Nagydobai Kiss Sándor – Nemzetközi matematikai szakfolyóiratokban megjelent cikkek gyűjteménye (természettudományok); Apáczai-díjban részesül: Erdély Judit – Fatikus beszéd (humántudományok); Kiss Kálmán – Túrterebes földrajzi neveinek története (humántudományok); Török Árpád – Észak-Erdély–Bukovina útikalauz (természettudományok); Vincze Zoltán – A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899–1919) (humántudományok); Dicséretben részesül: Molnár-Kovács Emese, Ferencz Edith-Mária – Medvecukor iskolás lesz (pszichopedagógia); Szász-Mihálykó Mária – Bolyongás a rengetegben (pszichopedagógia); Kovács Béla – Matematika szaklapokban megjelent tanulmányok gyűjteménye: Kalandozások 2013 körül; Feladatvariációk, avagy hogyan szerkeszthetünk feladatokat?; Teljes négyzet évszámok; Feladatvariációk – Hogyan szerkeszthetünk ismert feladatokból újabbakat?; Változatok egy témára, avagy hogyan szerkeszthetünk feladatokat?; Variations on a theme or how you can create problems? (természettudományok); Lőrincz Sándor – Erdővidéki túrautak (természettudományok); Wilhelm Sándor – A törpeharcsa (természettudományok); András Ignác – Tudomány s erény díszére (humántudományok); András József – Lövéte, a megtartó székely falu (humántudományok); Incze Pál – Gyűlölet nincs, csak fájdalom (humántudományok); Fazekas (szül. Salánki) Éva – Egy berettyószéplaki cigányasszony hiedelmei (humántudományok); Kodolányi András – Volt egyszer egy 2-es számú Iskolás Sportklub (humántudományok); Kulcsár Gabriella – Emlékek a kolozsvári magyar zenekritika történetéből – Brassai Sámueltől Lakatos Istvánig (humántudományok); Lőrincz József – Székelypetki népballadák (humántudományok); Magyari Sára (tanulmányok) – A kert/udvar és szócsaládjának képe a magyar népdalokban; Imaginea lingvistică a „vieții” în limba maghiară și română; Anyanyelv–hangyanyelv–ecet. Avagy a fától fáig – magatartás oktatásstratégiai példája a Bánságban; Az anyanyelv képe – csoportos kutatás a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen; The Linguistic Image of Man in the Hungarian and Romanian Languages; A magyar mint idegen nyelv az áll és a stă igék tükrében; A munka–pénz nyelvi képe a magyar és román nyelvben (humántudományok); Pénzes Lóránd – Szentkereszty Stephanie testamentuma és alapítványai (humántudományok); Tamási Zsolt – Az 1848-as erdélyi római katolikus egyházmegyei zsinat (humántudományok); Veres Tünde – Erdély református templomai (humántudományok); Elismerésben részesül Nemes Emil – Barangoló – városismereti kisokos 1–3. (természettudományok); Trufán Ildikó Rozália: Földrajz munkafüzet, 4. o. (természettudományok); Trufán Ildikó Rozália, Trufán József – Történelem munkafüzet, 4. o. (humántudományok); Szabó Katalin – The introduction of the preparatory class in Romania (pszichopedagógia); Barabás Attila – Alternatív eljárások a kémia oktatásához (természettudományok); Keresztes Kálmán – Genii ale matematicii la Sibiu, Farkas Bolyai și János Bolyai (természettudományok); Bakó Botond Béla – Áprily-estek emlékkönyv (humántudományok); Berekméri D. István – Bethlen Gábor Erdély fejedelme (1613–1629)(humántudományok); Farkas Aladár – 100 éves a ditrói Jézus Szent Szíve templom (humántudományok); Frigy Szabolcs-István: A felekezeti iskolák hozzáadott értékének vizsgálata Romániában (humántudományok); Gergely Erzsébet-Emese – Ki olvas ma (még) az iskolában? (humántudományok); Metanova kutatócsoport, Borsos Szabolcs – Hit, kultúra, önrendelkezés Kelet-Európából nézve (humántudományok); Nagy János – Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (humántudományok); Váradi Éva-Andrea, Páll-Szabó Ferenc Dániel, Pócsai Sándor – O istorie a maghiarilor (humántudományok); Veress Imola – The Myth-Shaping Power of a Past Vision of the Future (humántudományok); Incze Fejér Anikó, Incze Pál – Gyűlölet nincs, csak fájdalom (humántudományok). A díjakat és az okleveleket október 11-én, szombaton délelőtt 10 órától adják át a szovátai Teleki Oktatási Központban. A testület az Apáczai-díj pályázati felhívásának kiegészítése és módosítása mellett is döntött: ennek értelmében a kiírás jövőben kiegészül az elektronikus pályamunkák fogadásával, valamint a pályázatok benyújtási határideje július 1-jére módosul. Azok a szerzők, akik elnyerték az Apáczai-díj legmagasabb, gyémánt fokozatát, továbbra is küldhetnek be pályamunkákat, amelyet a Tudományos Tanács nyilvántartásba vesz, elismerő oklevéllel jutalmaz, valamint kiemelt helyen megjeleníti azt az RMPSZ honlapján. Szabadság (Kolozsvár) 2014. december 30.Kalotaszeg ajánlóMegjelent a Kalotaszeg őszi és téli lapszáma Az őszi lapszámban Kalotaszegtől Galíciáig. Zentelkiek a hadak útján című rovat következő részét olvashatják id. Vincze Zoltán gondozásában, de a tordai csata 70. évfordulójáról is megemlékeznek a vitéz Adonyi Ferenc vezérkari őrnagy naplórészleteivel. Keresztes Sándor októberben felavatott emléktáblájának történetét eleveníti fel Okos Márton, Szabó Róbert az egykori politikus életrajzát ismerteti. Az Ady Endre-emlékhelyekről Péter Mónika-Mária cikkezik, de olvashatnak a bánffyhunyadi Gyarmathy Zsigáné emléknapról, honismereti és alkotótáborról, továbbá az Erdélyi magyar népművészek kötetről ír Buzás Pál. Szabadság (Kolozsvár) 2015. február 16.Sorsok emberközelbőlÖsszefogás egy többgyermekes családért Vannak esetek, amikor a közvetlen szomszédságunkban élő emberek nehéz, esetenként rendkívül nehéz élethelyzetbe jutnak, s csupán a véletlen vezet oda, hogy sorsukkal magunk is szembesüljünk. Utána pedig már jobbára a lelkiismeretünkön múlik, mit teszünk: sajnálkozunk egyet rajtuk, vagy pedig minden követ megmozdítunk, hogy segítő kart nyújtsunk feléjük… A baróti Incze István és felesége ez utóbbit választották, amikor meglátták, milyen sorba jutott a velük szinte átellenben lakó többgyermekes anyuka, Fancsali Lilla Olga. A történet szinte hihetetlen: a Fancsali család egykori tagjai, Olga néni és Béla bácsi valamikor Barót köztiszteletben álló, jómódú polgárai voltak, szép házban laktak, melynek szobái zsúfolva voltak könyvekkel, szép bútorokkal, minden egyébbel. Béla bácsi már korábban meghalt, Olga néni néhány éve. Leányuk, Lilla vagy Licike, ahogy szólítják a szomszédok, élettársul szegődött D. B.-hez, akitől hat gyermeke született. Az apa azonban egy adott ponton magára hagyta a családját, és miután támaszként már a nagymama sem volt a háznál, a dolgok nagyon rosszra fordultak. Olga néni halála után ugyanis a szép házból fokozatosan minden eltűnt: ahogy mondani szokás, még az utolsó kanál is. – Teljesen véletlenül léptem egyszer be a kapun, akkor láttam meg, hogy mi van ott. Szó szerint kell érteni azt, hogy még evőeszközük sem maradt, ágyról, egyéb bútorzatról, élelemről nem is beszélve. Az előszobába eszkabáltak téglákból egy kályhát, ott tüzeltek, melegedtek – mesélte Incze Pista bácsi. Öten egy szobában Az útról még csak sejteni sem lehet a benti körülményeket, melyek még most is szinte leírhatatlanok. Koszos falak, félhomály, az egyik egykori perzsaszőnyeges, parkettás szobában ma a tüzelőt aprítják, a másikban összezsúfolva laknak öten: Licike, három gyermeke és az élettárs, aki időközben visszajött hozzá. A másik három gyermek Kovásznán lelt menedékre, Böjte Csaba atya intézményében. Az anya havonta 127 lej gyermekpénzt kap, és további 320 lej gyermektartási pénzt az élettársa nyugdíjából. Ennyi pénzből él öt ember. Hogy miként állt elő ez az áldatlan helyzet, arról nehéz pontos képet kapni. Az élettárs (aki már 70 éves) az elmondások szerint „rendetlen társaságba keveredett”, akik mindenéből, még a nyugdíjából is kifosztották. A nagyobbik fiú, István, aki már 23 éves, bár dolgozott imitt-amott, szintén felelős a szerencsétlen helyzetért. Pénzforrás híján ők adhattak el mindent a házból, sok minden mást pedig elloptak – legalábbis ezt tartják a szomszédok. Incze István és felesége, ahogy világossá vált előttük, milyen helyzetbe kerültek Fancsaliék, azonnali segítséget nyújtottak, de mások is adakoztak: összesen húsznál több magánszemély és intézmény fogott össze, élelmet, ruházatot, bútorokat, kályhát vittek nekik, beszerezték számukra a téli tüzelőt, mi több, még karácsonyfával és karácsonyi ajándékokkal is megörvendeztették őket. Hamarosan ismét lesz villanyáramuk, rádiót, tévét, mosógépet is kapnak. Még segélycsomagot sem kaptak A tét azonban a jövőbeli megélhetésük biztosítása is lenne. A szomszédok szeretnék, ha valahogy talpra állnának. Pista bácsi jelenleg abban próbál segítségükre lenni, hogy az itthon levő két kiskorú gyermeket szakorvos vizsgálja meg, ugyanis ők fogyatékkal élnek. Ha ez hivatalosan is elismerést nyerne, az anya gondozói támogatást kaphatna utánuk. A nagyobbik fiúnak, Istvánnak külföldi munkát szervez. A Kovásznára került gyermekekkel nincsenek gondok, egyikük már elvégezte az iskolát is, egyetemre készül. A családnak több mint háromezer lej adóhátraléka is van: ha ez nem is, de az már biztos, a rendszer számlájára írható, hogy a Fancsali család még az uniós élelmiszercsomagok listájára sem került fel. – Rá kellett jönnünk, hogy csak úgy tudunk segíteni rajtuk, ha közel megyünk hozzájuk. Ezt felvállaltuk – mondta Pista bácsi, egyúttal köszönetet mondva mindazoknak, akik összefogással segítettek a Fancsali családon. Név szerint felsorolta őket: a helyi polgármesteri hivatal, a Máltai Szeretetszolgálat, a Diakónia Egyesület, a Simonffy Alapítvány, a vöröskereszt helyi szervezete, a Laura Ház, a gyermekjogvédelem nappali központja, a Z Construct Kft., a Gaál Mózes-iskola V–VIII. osztályos tanulói, a nagybaconi közbirtokosság, valamint Kakucs Károly, Simon Gábor, Leitmann Dániel, Bartha Albert, Incze Zoltán, Bereczki László, Tókos Éva, Csepei Endre, Vida András, Komporály Viktor, Asztalos Gábor, Borbáth Sándor, Ágoston István gazdálkodók, Zajzon Judit, Bán Annamária, Kovács Antal, Farkas Mózes és dr. Dienes Judit magánszemélyek. Támogatásukra továbbra is számítanak, és másoktól is szívesen veszik a segítséget. Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. április 8.Művészetpártolók ma és egykoronAlapításának százharmincadik évfordulóját ünnepli április 10-én és 11-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A jubileum alkalmából kétnapos rendezvénysorozatot tartanak Kolozsváron, és kiosztják az idei EMKE-díjakat. Az egyesület az erdélyi kultúrához, művészethez és közművelődéshez való hozzájárulásáért tizenkét elimerést oszt ki. Bányai János-díjban részesül Zepeczaner Jenő néprajzkutató a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szakszerű vezetéséért, gyarapításáért és működtetéséért. Gróf Bánffy Miklós-díjat kap Szebeni Zsuzsa a Bánffy Miklós-életművet bemutató, Ignácz Rózsa, Kiss Manyi, Szilvássy Carola hagyatékát feltáró kiállítások fáradhatatlan szervezéséért, Gróf Mikó Imre-díjat pedig Péter Pál szerteágazó, folyamatos és igényes mecénási tevékenységéért. Kacsó András-díjjal jutalmazzák Könczei Csongort a néprajz- és néptánckutatás, valamint a néptáncoktatás területén elért kimagasló eredményeiért, Kovács György-díjjal pedig László Csaba színészt (portrénkon) elmélyült karakterformáló képességéért és a szerepformálásán átizzó személyességéért. Kőváry László-díjban részesül Vincze Zoltán odaadó oktatói munkásságáért, honismereti és helytörténeti ismeretterjesztő tevékenységéért valamint a kolozsvári régészeti iskola történetének feltárásában szerzett pótolhatatlan érdemeiért Gróf Kun Kocsárd-díjat adományoz az egyesület Zsigmond Emesének a színvonalas erdélyi gyermekkultúra alakításában és szervezésében vállalt kiemelkedő szerepéért, az erdélyi gyermeklapok szerkesztőségi munkájának irányításáért. Monoki István-díjat kap Kelemen Katalin könyvtári gyűjtemény- és adatbázis-építő, valamint helyismereti munkájáért, a közművelődés szolgálatáért. A Nagy István-díjat dr. Péter Éva kapja az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért. A Poór Lili-díjat idén Albert Csilla színművésznek ítélték oda változatos és ihletett szerepskálájáért, gazdagon kibontakozó színművészetéért. Spectator-díjat kap Tasnádi-Sáhy Péter közösségszolgáló riportjaiért és publicisztikai írásaiért, valamint Szolnay Sándor-díjat dr. Tosa Szilágyi Katalin kiemelkedő művészi és közművelődési tevékenysége elismeréseképpen. Az elismeréseket április 11-én osztják ki. Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén: az EMKE indulása címmel jubileumi kiállítás nyílik az egyesület megalakulásának 130-ik évfordulójára április 10-én 5 órakor a szervezet Györkös Mányi Albert Emlékházában, Kolozsváron. A rendezvény a dualizmuskori Magyarország legnagyobb és hatásában legátfogóbb közművelődési egyesületének kezdeti időszakát eleveníti meg korabeli írásos és képi dokumentumok, valamint tárgyak révén. Az 1885-ös alakulástól a század végéig számos korabeli politikus, művész, valamint művelődés- és művészetpártoló sorakozott fel az egyesület mögé, illetve azonosult az EMKE célkitűzéseivel az Európa-szerte uralkodó egységesítő-nemzetiesítő program korabeli szellemében. Mindezt tanúsítják a korai filléres adományok vagy a Kun Kocsárd gróf fejedelmi alapítványának dokumentumai, korabeli rangos és kevésbé ismert előadóművészek, műalkotások és művek EMKE-s kapcsolódásai, az egyesületi működést lehetővé tevő szereplők tevékenységi dokumentumai. Ugyanakkor az EMKE-nek az erdélyi oktatásügyben, illetve gazdaságban betöltött korabeli szerepét is bemutatja a tárlat. A kiállított anyagok főként a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában található EMKE-levéltárban, családi, egyházi, egyéni és közgyűjteményekből származnak. A tárlatot megnyitja dr. Széman Péter EMKE-elnök, Gaal György irodalomtörténész és Bartha Katalin Ágnes, a kiállítás kurátora. A kiállítás 2015. május 15-éig látogatható. Ünnep Marosvásárhelyen A 130 éves EMKE szervezésében Marosvásárhelyen április 10-én délután 5 órakor a Bernády-házban tartják azt az ünnepséget, amelynek keretében a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) átveheti az EMKE országos díját. „Nagy kitüntetés ez számunkra, remélhetőleg sokan ott leszünk, hiszen nekünk és rólunk szól” – mondta az eseménnyel kapcsolatban az egyesület elnöke, Puskás Attila. Az egyesületet dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatja. További díjazott a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, Erdélyi Kárpát-Egyesület, a mezősámsondi citera- és népdalcsoport. Vasárnap, április 12-én déli 12 órakor az unitárius egyházközség Dersi János Termében nyílik meg a genocídium emlékére Ábrám Zoltán Örmény múlt és jelen című fotókiállítása. Örmény, latin és magyar énekekkel közreműködik a Cantuale együttes. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. április 10.Kiosztották az idei EMKE-díjakatKiosztották szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díjait Kolozsváron, az EMKE idén ünnepli a 130. évi fennállását. Az esemény első mozzanataként elhangzott, az EMKE a látszatát is el szeretné kerülni annak, hogy egyik díjat fontosabbnak tartja a másiknál, ezért ábécésorrendben nyújtották át az ünnepelteknek. Felmerült, hogy pénzt is mellékeljenek a díjakhoz, anyagi okokból azonban erre nem volt módja az egyesületnek, így vállalkozók, mecénások támogatását várják. A nemrég elhunyt Kötő József kritikusról is elneveznek egy díjat, ezt háromévente tervezik kiosztani olyan politikusoknak, akik segítették az erdélyi magyar közművelődést – hangzott el az eseményen. A Gr. Bánffy Miklós-díjat Szebeni Zsuzsa kapta idén a Bánffy Miklós-életművet bemutató, Ignácz Rózsa, Kiss Manyi, Bornemissza Karola hagyatékát feltáró kiállítások megszervezéséért. Zepeczaner Jenő néprajzkutató részére – a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szakszerű vezetéséért, gyarapításáért és működtetéséért – Bányai János-díjat nyújtottak át. Az EMKE Könczei Csongor részére a néprajz- és néptánckutatás, valamint a néptáncoktatás területén elért kimagasló eredményeiért Kacsó András-díjat adományozott; elmélyült karakterformáló képességéért és a szerepformálásán átizzó személyességéért Kovács György-díjat kapott László Csaba. Vincze Zoltán a Kőváry László-díjat vehetett át odaadó oktatói munkásságáért, honismereti és helytörténeti ismeretterjesztő tevékenységéért, valamint a kolozsvári régészeti iskola történetének feltárásában szerzett pótolhatatlan érdemeiért. Zsigmond Emese részére – a színvonalas erdélyi gyermekkultúra alakításában és szervezésében vállalt kiemelkedő szerepéért, az erdélyi gyermeklapok szerkesztőségi munkájának irányításáért – Kun Kocsárd-díjat adományozott az egyesület. Gr. Mikó Imre-díjat Péter Pál kapott, akit szerteágazó, folyamatos és igényes mecénási tevékenységéért méltattak; Kelemen Katalin könyvtári gyűjtemény- és adatbázis építő, valamint helyismereti munkájáért, a közművelődés szolgálatáért vehette át a Monoki István-díjat. Dr. Péter Éva részére az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért Nagy István-díjat adományoztak. Az Egyesület Albert Csilla részére változatos és ihletett szerepskálájáért, gazdagon kibontakozó színművészetéért Poór Lili-díjat adományozott, Tasnádi-Sáhy Péter a Spectator-díjat vette át lényeglátó, közösségszolgáló riportjaiért és publicisztikai írásaiért. Dr. Tosa Szilágyi Katalin részére – kiemelkedő művészi és közművelődési tevékenysége elismeréseképpen – Szolnay Sándor-díjat adományoztak. Az EMKE díszoklevelét, amely a magyar nemzeti műveltség Kárpát-medencei értékeinek kutatása, felkarolása és a közművelődés eszközeivel történő terjesztése terén végzett meghatározó munkásságért nyújtottak át, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal kapta meg. maszol.ro 2015. május 15.Transzszilvanista párt létrehozását tervezikErdélyi párt létrehozásának gondolata merült fel az Erdélyi Demokrata Liga (Liga Transilvania Democrată) Kolozsváron tartott rendkívüli közgyűlésén, mely során a szervezet új elnökséget választott, és meghatározta az elkövetkező időszak teendőit. Tudor Duicát, az egyesület leköszönő elnökét új elnök váltja Lucian Constantin személyében, az igazgatótanács tagjai Cristian Lucaci, Tókos Levente, Vincze Zoltán és Bakk Miklós lettek. A közgyűlés elhatározta a transzszilvanista szervezetek hálózatának bővítését és konferencia megszervezését Gyulafehérváron. A párttörvény módosítása kapcsán felmerült egy transzszilvanista párt bejegyzésének lehetősége is, annál is inkább, hogy a nagy román pártok már tervezik erdélyi szatellit pártjaik bejegyzését, kihasználva a transzszilvanista mozgalmak által felépített ideológiai keretet. Mint ismert, az Erdélyi Demokrata Liga tavaly márciusban alakult, fő szerveződési elve, hogy „nemzetiségi hovatartozástól függetlenül fejezze ki az erdélyiek félelmeit, frusztrációit és közös kívánságait”. Megfogalmazásuk szerint a transzszilvanizmus az Erdélyben élő „őshonos románoknak, magyaroknak és németeknek, továbbá e történelmi térség más etnikai közösségeinek, kisebbségeinek a sajátos regionalizmusa, amelyet immár nem fojthatnak el a központosító törekvések, és amely elismeri és támogatja a különböző önazonosságok sokszínűségét, változatosságát”. Transzszilvanizmusuk elismeri Románia többi történelmi régiójának is az önazonossághoz való jogát, és a példaértékű európai modellekre való hivatkozással az egész ország számára mutat fel jogi, közigazgatási, gazdasági és közpolitikai megoldást. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 4.Búcsú a Babeş–Bolyaitól (4.)Gyermekeim a mai Báthory Gimnázium elődjébe jártak (akkor 3-as számú Matematika–Fizika Líceum). Valamikor az 1980-as évek végén beválasztottak az iskola szülői bizottságába. A testület elnöke Szakács Gusztáv volt, aki – ha jól emlékszem – 1989 tavaszán áttelepült Magyarországra, így új elnököt kellett választani. Addig győzködtek, míg el nem vállaltam, pedig úgy kellett ez nekem, mint az üveges tótnak a hanyatt esés. Következett a ballagás, ahol beszédet kellett mondanom. Még középiskolás koromból emlékeztem arra, hogy Papp Attila akkori egyetemista, Margittán szomszédom, később magyartanár és költő, lelkesen mesélt tanáráról, Szabó T. Attiláról, aki egyszer elmondta nekik biztatásul, hogy Angliában járva szerencséje volt látni Nelson admirális szobrát, amelyen az a híres mondata szerepel, hogy minden angol tegye meg a kötelességét. Úgy gondoltam, ez szép gondolat, és erre alapoztam a rövid beszédemet, amelyet megírtam magyarul és románul is. Akkoriban az iskola kétnyelvű volt, tehát mindkét nyelven kellett beszélni. Két nappal a ballagás előtt szóltak, hogy csak románul szabad beszélni, annyi engedménnyel, hogy egy diák elszaval majd egy verset magyarul. Eldöntöttem magamban, de nem mondtam senkinek, csak a feleségemnek, hogy mindkét nyelven felolvasom a szövegemet. Elérkezett a ballagás napja, készülődtünk otthon, amikor csengett a telefon. Vincze Zoltán aligazgató hívott az iskolából, mondván, megegyeztek a román igazgatóval, hogy a hivatalos ballagás előtt a kisiskola (ún. szentjóska) udvarán lehet tartani külön egy kis ballagást a magyar osztályoknak. És mondta, hogy ott elmondhatom magyarul a beszédemet. Jó, mondtam, és amikor letettem a telefont, rájöttem, hogy ez áthúzza a számításomat, ha elmondom magyarul ezen a kis ballagáson, akkor a hivataloson már csak románul mondhatom, hisz kétszer elmondani ugyanazt, az nemcsak értelmetlen, de nevetséges is lenne. Gyors döntésemhez az is hozzájárult, hogy még csak akkor kezdtem borotválkozni, tehát nagyon kellett volna sietnem, hogy odaérjek a magyar ballagás kezdetére. Visszahívtam az iskolát, és megkértem a titkárnőt, mondja meg az aligazgató úrnak, hogy sajnálom, de nem tudok odaérni idejében, ezért csak a hivatalos ballagásra megyek. Gondoltam, meglesz a véleménye rólam! (Így is volt, amint azt később el is mondta egyszer.) Jól emlékszem, hogy a tanári szobában vártunk a kezdésre, amikor az igazgató, aki mellettem állt, megkérdezte, hogy szabadon beszélek-e, vagy van írott szövegem. Mikor megtudta, hogy írott szöveget olvasok fel, megkérdezte, hogy megmutatnám-e neki. Miért ne? – mondtam, s előhúztam a román nyelvű szöveget a belső zsebemből. Átfutotta, s csak annyit mondott, hogy kicsit kemény, de azért jó. Amikor rám került a sor a beszédben, felolvastam a kézzel írott egyoldalnyi román szöveget, majd gyorsan elővettem az alatta levő magyar nyelvűt, és azt is felolvastam. Így csak a végén tudtak tapsolni. Amikor leültem, a mellettem ülő két tanár halkan gratulált. A feleségem a közönség soraiban volt, a mellette álló kolleganő halkan megkérdezte, hogy „szabad volt magyarul beszélni?”, mire ő csak annyit mondott, hogy nem. A dolognak nem lett semmilyen negatív következménye rám nézve, de lehet, hogy csak azért, mert túl közel voltunk a decemberi változásokhoz. Jóval később, már a változások után tudtam meg, hogy az iskoláért felelős szekus érdeklődött felőlem az iskola igazgatójától, megkérdezte, hogy ki és mi vagyok. Akkoriban az a hír járta, hogy Kányádi Sándor a Brassai Gimnázium ballagására ment el, és amikor belépett a kapun, megkérdezte: magyarok bejöhetnek? A rendszer éltetője: a félelem Az 1950-es években olyan, félelemre alapuló rendszert építettek ki, amely aztán 1989-ig szolgált. Kezdetben nagyon brutálisan, börtönbezárással, veréssel, kivégzéssel érték el, hogy az emberekbe beleivódjon a félelem, hogy aztán az 1960-as évektől már börtön nélkül is működjön a rendszer, és már csak elvétve kellett drasztikusabb módszerhez folyamodniuk. Bennünket, gyermekeket óvtak a szüleink, ahogy csak tudtak, így csak elcsípett beszélgetésfoszlányokból értesültünk arról, hogy valakit elvittek, aki aztán évekkel később,vagy soha nem jött haza. Később aztán elmeséltek egyet s mást arról a korról. Szilágyborzáson, a szülőfalumban úgy vittek el egy gazdát, akitől féltek, mert tisztességes ember lévén a faluban adtak a szavára – és aki nyilván nem hódolt be a kommunistáknak –, hogy éjjel fegyvert rejtettek a szalmakazlába, és másnap a csendőrök feljelentésre hivatkozva házkutatást tartottak nála, és egyből az elrejtett fegyverhez mentek. Soha nem került haza, meghalt a börtönben. Ezek a módszerek általánosak voltak, és az emberek hiába sejtették, tudták, hogy kik voltak azok, akik közreműködtek az ilyen cselekedetekben, semmit sem tehettek, mert féltették a saját életüket. Persze a helyi vezetők között voltak tisztességesek is, akik próbáltak segíteni. Keresztanyám és két felnőtt lánya Szilágybagoson lakott, kulákoknak nyilvánították őket, és félő volt, hogy el is viszik. Az egyik helyi vezető azt ajánlotta nekik, hogy ha tehetik, próbáljanak eltűnni otthonról néhány hónapig, hátha addig lecsendesednek a dolgok, és nem viszik el őket. A tanácsot megfogadták, néhány üres bőrönddel látványosan elindultak estefele gyalog a szilágynagyfalusi vasútállomásra (akkor nem volt ritka eset, hogy a 6-7 kilométeres távolságot gyalog tették meg az emberek). Amikor besötétedett, a szomszéd falu, Szilágyborzás felé vették útjukat, és éjjel megérkeztek nagyanyámék házához, ahol elbújtak az egyik különálló kis házban, amelynek volt egy olyan előtere, ahol kemence volt, ahol a kenyeret sütötték, a házat pedig inkább csak gabonaraktárnak használtak. A raktárszoba egész nap zárva volt, az ablakok lesötétítve. Csak éjjel jártak ki a házból. Nagyon ügyesen csinálták, hisz mi, gyerekek egész nap az udvaron szaladgáltunk, még a kemencére is felmásztunk, de semmit sem sejtettünk, és a faluban senki sem. Persze az a szoba mindig zárva volt, úgy tudtuk, hogy ott limlomon kívül nincs semmi, és nem volt bejárásunk. Amikor vagy három-négy hónap után a rokonok megtudták, hogy elmúlt a veszély, keresztanyámék éjjel elindultak Nagyfalu felé ugyanazokkal a bőröndökkel, majd reggel visszaérkeztek, mintha az éjjeli vonattal jöttek volna. Elmesélték, hogy megjárták Vajdahunyadot, Resicabányát (akkor többen mentek oda a faluból dolgozni ideiglegesen, néhányan ott is ragadtak). Így sikerült megmenekülniük a börtöntől. Megtanultunk együtt élni a félelemmel, óvatosak voltunk, nyíltan csak barátok között mertünk beszélni. (Aki 1990 után meg akarta tudni, hogy mit tartalmazott a megfigyelési dossziéja, az bizony sokszor csalódott, mert kiderült, hogy a legjobb barátja jelentett róla. Több ilyen esetről hallottam. Ezért okosan tette, aki nem kutakodott a múlt ilyenféle megismeréséért.) 1975–1981 között a Monostor negyedben laktunk. Ha nem volt reggel fél 8-tól órám (mert akkor az egyetemen ilyen korán kezdtünk), akkor csak délelőtt mentem be az egyetemre. Ilyenkor néhányszor találkoztam a buszmegállóban vagy a buszon Könczei Ádámmal, akivel elbeszélgettünk. Személyesen diákkoromban ismertem meg Kolozsváron, de előbb is tudtam róla, hisz felesége margittai volt. Nyíltan elmondta véleményét mindenről kertelés nélkül. Tőle hallottam először az anyaország kifejezést. Emlékszem egy találkozásunkra, amikor a buszon ülőhelyünk is akadt, hisz elmúlt már a reggeli csúcsforgalom. Olyan dolgokat mondott, hogy egy idő után akaratlanul is körülnéztem, kik hallgathatják, hogy miről beszélünk, és csak akkor nyugodtam meg, amikor úgy érzékeltem, hogy senki sem figyel ránk. Édesapám Margittán a terménybegyűjtő központban dolgozott könyvelőként. Az 1950-es években, amikor még nem sikerült a hatalomnak mindenkit meggyőznie a termelőszövetkezetek üdvözítő voltáról, a termelőknek kötelességük volt bizonyos mennyiségű gabonát beszolgáltatni. Félnapokat, de néha egész napot álltak sorban a szekerekkel, hogy egy-két zsáknyi (néha csak félzsáknyi) gabonájukat beadják a központba. Az átvétel rengeteg papírmunkával is járt, így nyáron sok embert kellett felvenniük idénymunkára. Így dolgozott itt Könczei Ádám és a felesége is (gondolom, a nyári vakációban diákként vagy éppen frissen kinevezett tanárként). A vállalatnál a dolgozók nagy része magyar volt, de a szakkifejezéseket csak románul használták. Így beszéltek: megcsináltad a báláncát?; add ide a szituáciét!; ennek a búzának mennyi a korp sztröinja? és az umiditátéja? Könczei Ádám szorgalmasan jegyezte ezeket a kifejezéseket, mondatokat. Nem tudom, hogy később felhasználta-e valamelyik dolgozatában. Nekünk mindig járt az újság. Édesapámnak a helyi Fáklya, a központi Előre, a magyarországi Élet és Tudomány, édesanyámnak a Dolgozó Nő, nekünk, gyerekeknek a Napsugár, később a Pionír, majd az Ifjúmunkás, és középiskolában az Utunk. Emlékszem, egy időben járt a frissen újraindult Korunk is, gondolom, Könczei Ádám győzte meg édesapámat, hogy rendelje meg. Ez aztán elmaradt, édesapám rájött, hogy nem neki való. Abban az időben, az 1950-es években kevés embernek volt rádiója, nekünk volt egy Popular-típusú kisebb méretű rádiónk, amely egész nap be volt kapcsolva, nappal a Kossuth Rádió ment, este a Szabad Európa. 1956-ban, a forradalom idején este az emberek összegyűltek oda, ahol volt rádió, reménykedve hallgatva a híreket. Ezt a hatóság úgy próbálta megzavarni, hogy sorba kikapcsolták a villanyt, hol az egyik utcában, hol a másikban. Ilyenkor édesapám hóna alá vette a rádiót, és kereste, hogy melyik utcában van éppen villany. Ez azért nem volt kockázatos, mert akkor még Margittán egyáltalán nem volt közvilágítás, úgyhogy az esték koromsötétek voltak. Az 1989-es változás Marius Tabacu, ha jól emlékszem, 1989 nyarán szólt, hogy ha gondolom, aláírhatom Doina Cornea román ellenzéki legújabb nyilatkozatát, ő már aláírta. Hosszas töprengés után nem vállaltam. Feleségem szlovák állampolgárként évente kétszer utazhatott külföldre, én kétévente. A román hatóságok nem ismerték el, hogy a gyermekeink szlovák állampolgárok is, ezért minden évben meg kellett harcolni azért, hogy a nyári vakációra útlevelet kaphassanak. Kihallgatások az útlevélosztály főnökénél, ha ez nem vezetett eredményre, akkor a megyei pártbizottságnál. Sok energiába került, hogy 1979 és 1989 között minden évben kiutazhattak a nagyszülőkhöz. Ezt nem akartam kockáztatni, ezért nem írtam alá. De 1989 őszén, amikor Cs. Gyimesi Éva néhány magyar értelmiségivel közösen kijuttatott a Szabad Európa Rádióhoz egy Tőkés László mellett kiálló nyilatkozatot, szóltam Mariusnak, hogy ezt én is aláírnám. Ma úgy gondolom, hogy akkor már jobban bíztam a változásban. Gyimesi Éva azt mondta, ha lesz 20 aláíró, akkor kijuttatja a neveket. Mai szemmel nézve nagyon naivak voltunk, emlékszem, amikor Mariusszal egyszer Évánál voltunk, ő hangosan mondta a neveket, kik hajlandók aláírni, de még tízen sem voltunk, tehát még várni kellett. A következő nevekre emlékszem: Csép Sándor, Demény Attila, Simon Gábor, talán Dávid Gyula, Marius és én. De volt még néhány név. Amikor eljöttünk Éváéktól, Marius észrevette, hogy az autóm mögött áll egy másik, amelyben két ember ül csendben. Megnézte a rendszámát (ő tapasztaltabb volt nálam ilyen ügyekben). Ahogy elindultunk, elindultak ők is, de nem követtek, csak az utca végéig. Én ott nem a központ felé, hanem a Tordai út felé fordultam. Senki nem jött mögöttünk. Amikor befordultunk a Hajnal negyedi Tátra utcába, szembe jött velünk egy autó. Marius megnézte a rendszámát, és ugyanaz az autó volt, amely a Györgyfalvi negyedben mögöttünk állt. Néhány nap múlva hívattak a rektoriba, a rektor és az egyetemi párttitkár fogadott. Azt mondták, úgy tudják, hogy aláírtam egy nyilatkozatot Tőkés László mellett. Én azt válaszoltam, hogy nem írtam alá, de ha lenne rá alkalmam, aláírnám. Aztán nyugodt hangon próbáltak arról meggyőzni, hogy ez nem jó cselekedet, nem egyetemi oktatóhoz illik. Ekkor azt találtam mondani, hogy nekik pedig nem azzal kellene foglalkozniuk, hogy engem leckéztetnek, hanem azon ügyködni, hogy a tanársegédek (mint én is), akik már jó néhány éve megszerezték a doktori fokozatot, végre előléphessenek adjunktusi pozícióba. Ezt a karunk többször javasolta, de a minisztériumban soha sem hagyták jóvá. Ettől kezdve csak erről beszélgettünk. Nem emlékszem, hogy fejeződött be a beszélgetés, de gondolom, a végén még elláttak egy-két hazafias jótanáccsal. Utána tudtam meg, hogy Gyimesi Évát előttem másfél órával rendelték be. A többieket a városi pártbizottsághoz hívták be fejmosásra. Ezek után természetesen semmi sem lett az aláírásból. December 15-én a Brassai Gimnáziumban voltunk a feleségemmel egy előadáson, utána tudtuk meg – már az autóban a Kossuth Rádióból, amely, ha gyengén is, de néha hallható volt –, hogy a hívek Temesváron körülvették a templomot és parókiát, ahol Tőkés László lakott. Ezután izgalommal vártuk a fejleményeket. Később a magyarországi híreket hallgatva nem akartuk elhinni, hogy mi történik Temesváron. Azt hittük, hogy túloznak, pontatlan információkkal rendelkeznek. Kedden vettem a bátorságot, és felhívtam Temesváron élő unokafivéremet, és megtudtam tőle, hogy tényleg igazak a hírek, és azt is mondta, el sem tudjuk elképzelni, hogy mi van ott. A szomszédunk, aki munkás volt Kolozsvár egyik gyárában, mondta hétfőn, hogy a munkások tüntetést szerveznek Kolozsváron kedd délutánra a Béke téren (a régi Szent György téren). Feleségemmel lementünk a térre a megadott időpontban, de nem volt tömeg, csak a szomszédunkkal találkoztunk. Miután várakoztunk egy félórányit, a Jókai utcán elindultunk a központ felé, dohogva magunkban, hogy az emberek milyen fásultak, nyugodtan sétálnak, intézik dolgaikat, miközben Temesváron ölik az embereket. December 21-ére a karon pártgyűlést hívtak össze kora délutánra. Mindenki tudta, hogy miért, hisz előtte való este beszélt a tévében Ceauşescu, és elítélte a temesvári „hazaárulókat”, és ha jól emlékszem, (csekély százlejnyi) fizetésemelést is ígért. Én nem szándékoztam elmenni, és pont jól jött, hogy az unokaöcsém arra kért, autóval vigyem haza a feleségét és újszülött gyermekét Egeresre. Én akkor már tudtam a rádióból vagy a magyar tévéből (a Hajnal negyedben óriási antennával jól-rosszul fogtuk a magyar televízió adását), hogy délután kettőkor Magyarországon egy percre megáll az élet, emlékeznek a temesvári áldozatokra. Vittem magammal egy gyertyát és gyufát, azzal a céllal, hogy két órakor megállok, és az út szélén meggyújtom. Nem emlékszem, hogy miért nem tettem meg, talán elfelejtettem, talán siettünk. Már csak visszafelé jutott eszembe, de akkor már régen elmúlt két óra. Valaki intett az út mentén, felvettem, mondta, hogy csak a szomszéd faluig megy, de még aznap bemenni szándékszik Kolozsvárra, mert úgy tudja, hogy tüntetés lesz. Én ezt már nem hittem, hiszen rossz tapasztalatom volt erről a hírről. De amikor beértem Kolozsvárra, és az állomás után befordultam a Főtér felé, meglepődve vettem észre, hogy állnak a villamosok az utcán. Először azt hittem, áramszünet van (ami nem volt ritka akkoriban, és a gyermekeim ma is nosztalgiával emlegetik, hogy milyen jókat játszottunk – kártyáztunk vagy más társasjátékot játszottunk – a konyhában petróleumlámpa mellett, mert mást nem letetett csinálni). Csak a Kőmálalja utcáig jutottam, ott már emberek torlaszolták el az utcát. Megálltam, és megkérdeztem, mi történik ott. A gyárból jöttek a munkások tüntetni – mondták. Utána lövéseket is hallottam az Astoria felől. Végigmentem a Kőmálalja utcán, majd a Napoca Szálló előtt átmentem a hídon, és jobbnak láttam a Monostor felé venni az utat. Egy nő és egy kislány integettek, felvettem őket, mivel ők is a Monostorra mentek. A nő elmesélte, hogy órák óta jönnek gyalog a Györgyfalvi negyedi korcsolyapályáról, mert nem járnak a trolibuszok, sokat kellett kerülni, mert a Főtér felé nem lehetett menni a tömeg miatt. Azt is elmondta, hogy a Főtéren lövöldöznek, és úgy hallotta, hogy már 20 embert megöltek. Amikor felértem a Hajnal negyedbe, és befordultam a házunkhoz, láttam, hogy a családom már az erkélyen volt, várta, hogy mikor érek haza. Már hallották ők is, hogy mi van a Főtéren, és izgultak miattam. Amikor este felhívott telefonon Kassáról a feleségem unokahúga (nekünk akkor csak háromhavonta egyszer lehetett külföldre telefonálni), megkértük, ha tud, telefonáljon Pestre, a rádióhoz, és mondja el, hogy mi történt Kolozsváron. Féltünk, hogy elhallgatják, eltussolják a dolgokat. Kitettünk egy-egy meggyújtott gyertyát mindkét erkélyünkre. Néhány nap múlva mondta az egyik szomszédasszony, hogy amikor meglátta a gyertyát, nagyon megijedt, félt, hogy másnap elvisznek bennünket. Nagyon vártuk a Kossuth Rádió esti 11-es órás híreit. Beszámolt a kolozsvári eseményekről, de a szövegből rögtön tudtuk, hogy ez más forrás, nem a miénk volt. Jegyzetek: 10 Könczei Ádám (1928–1983) néprajzkutató. 11 balanţă (mérleg), situaţie (itt: kimutatás), corp străin (idegen anyag), umiditate (nedvesség) 12 Marius Tabacu (1952) zenetanár, zongoraművész, filmrendező, riporter, műfordító, a kolozsvári filharmónia igazgatója. Kása Zoltán Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 15.Isten áldásával nyíltak az ajtókNagyvárad – Ötévnyi munka eredményeként felépült a Csillagvárosi Református Egyházközség Gyülekezeti Központja. A folyamatról Vinczéné Pálfi Judit és Vincze Zoltán lelkipásztorokat kérdeztük. Istennek legyen hála: kívül belül megújult templomunk – áll a vasárnapi hálaadó istentiszteletet hirdető meghívón. A délelőtt tíz órai hálaadó istentiszteleten Csűry István püspök hirdet majd igét. Amint Vincze Zoltán lelkipásztor elmondta, különleges pillanat ez, hiszen fogyó magyarságról, fogyó élettérről beszélünk, s az által, hogy sikerült befejezni a központot, nemcsak a hitnek egy bástyája, hanem a magyar kultúrának egy bázisa is felépült. Tető nélkül A munkálatok 2011-ben kezdődtek el, emlékeztek vissza Vincze Zoltán és Vinczéné Pálfi Judit, aki a gyülekezet önkéntesen szolgaló lelkipásztora, a Kriályhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadó tanácsosa. A templom helyén eredetileg egy lakóház volt, melyet ’87-ben kapott a gyülekezet, miután a Gillányi (Cantemir) sugárúti imaházat államosították. A ház viszont kicsi volt – mindössze egy teremből és egy irodahelyiségből állt, nem volt elegendő a hely játszóház, vagy vakációs gyerekprogramok szervezésére, de egyébre sem, egyre szűkösebbnek érezték. Kényszerből kezdték el az építkezést, s biztatták egymást, hogy eljön majd a pillanat, amikor szép lesz. Az első év volt a legnehezebb – a bontás és az építkezés egyes fázisaiban nem volt fal, nem volt tető, így tartották az istentiszteleteket. Október végére épp tető nélkül állt a templom, kint vihar volt, ekkortól Rencsik Imrének, a Posticum alapítójának köszönhetően egy fél éven keresztül Posticumban tarthatták az istentiszteleteket, ott ünnepelték a karácsonyt is. Indukciós hurok „Az elmúlt tizenhét év során megtanultam, megtanultuk, hogy a lelkipásztornak jó értelemben vett menedzsernek is kell lennie. Isten szüntelen vezetésének, valamint a jó gazda mivoltnak köszönhető, hogy mindezt sikerült véghezvinni, hogy nem hagytuk kialudni a lehetőségeket. Úgy éreztük, ez egy élő gyülekezet, itt építkezni kell, erre a helyre szükség van” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. Sok támogatót sikerült találniuk: németországi, svájci, hollandiai alapítványokat, gyülekezeteket, az egyházkerület közbenjárásának köszönhetően a hazai kultuszminisztérium is támogatta őket, de a magyar államtól is kaptak támogatást. S nem utolsó sorban, a gyülekezet is derekasan kivette részét, főleg a presbitérium erején felül adakozott. Vincze Zoltán elmondta: várakozáson felüli volt a segítségük, nem kedvetlenedtek el soha. A multifunkcionális gyülekezeti központ teljes mértékben megfelel a XXI. századi elvárásoknak, sőt, különlegességekkel is büszkélkedhet: például a hallássérültek számára kidolgozott szerkezettel, – indukciós hurok az elnevezése – melynek frekvenciájára rá lehet csatlakoztatni a hallókészülékeket, hogy a halláskárosultak mindenféle zavaró háttérzaj nélkül hallhassák az istentiszteletet. A Romániában talán egyedi, mindenképp ritkaságnak számító berendezést az Osztrák Diakónia, valamint a Svájci Református Egyház, Heks Segélyszervezete által kiírt pályázatának köszönhetően sikerült beszerezni, a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítványon keresztül pályáztak. Tizenöt gyülekezet pályázott különféle segédeszközökre, melyek a sérült személyek felzárkóztatását segítik elő. Programok Az istentiszteletek mellett, melyek vasárnaponként 10 és 17, illetve télen 10 és 16 órától kezdődnek, s bibliai alapú életvezetési tanácsadásként is felfoghatók, a templomban, központban bibliaórák, gyermekfoglalkozások (játszóházak, bibliahetek), idősek számára szervezett programok, lelkigondozói magánbeszélgetések, képzések, továbbképzések zajlanak. A manzárdszobákban hat személyt tudnak elszállásolni (a parókiában további tízet). A délelőtti istentiszteletek előtt egy órával kávéra, teára várják a híveket, hogy beszélgetéssel hangolódjanak rá az istentiszteletre. Tavaly a technikai berendezéseket szerelték fel, az idén a tetőtér beépítése fejeződött be, továbbá az udvar rendbehozatala is legnagyobb részt, jelenleg az utolsó simítások zajlanak. Vincze Judit hozzátette: szeretnék, ha ez a központ nyitott ajtó lenne minden váradi Istent félő és szerető ember számára. Nyíltak az ajtók Sok volt ez az öt év, s a bürokrácia is sok bosszúságot okozott, jegyezte meg Vincze Judit. Az építkezés általában szombat délig folyt, szombat délután takarítottak, a székeket mindig abba a sarokba helyezték, ahol volt szabad hely. Istennek hála, a munkálkodások alatt senkinek semmi baja nem történt, tette hozzá. Vincze Zoltán kihangsúlyozta: ha Isten áldása jelen van, akkor nyílnak az ajtók, s ezt végig érezni lehetett, olyan támogatásokat is kaptak, amelyekre nem is számítottak. Neumann Andrea erdon.ro 2017. március 19.Az RMDSZ nem védte meg a magyarok szimbólumait, most az Erdély-zászlót hagyta üldözniA Kolozsváron lezajlott nemzeti ünnep néhány momentuma a tavalyihoz hasonlóan botrányosra sikerült és úgy tűnik, az ügy még messze nincs lezárva, ezért a tényeket kronológiai sorrendben összeszedtem – írja Facebook-bejegyzésében Soós Sándor, a Néppárt Kolozs megyei elnöke. Múlt: Az ünnepségsorozatot néhány évvel ezelőtt nem egyedül az RMDSZ szervezte. 2005-ös plakát. A Protestáns Teológiától induló felvonulás korábban spontán módon zajlott, majd 2006-tól az ifjúsági egyesületek szervezett formában bonyolították. A zászlós, énekes felvonulás többnyire nem a járdán, hanem a fél úttest lezárásával történt. 2010: Kilenc ifjúsági szervezet összefogásával kétnapos rendezvénysorozatra került sor. 2013: A továbbiakban is az ifjúsági szervezetek hirdették meg a rendezvénysorozatot, ahol a székely zászló, és a HVIM zászlaja is ott volt. 2014: Az ünnepség a Petőfi szobornál kezdődött. Több féle zászlót lobogtattak a résztvevők, szervezeti zászlók mellett a székely zászló és az Erdély-zászló is jelen volt. A HVIM-eseket igazoltatták. 2015: Az RMDSZ szervezte az ünnepséget. A szervezők kérésére betiltották a HVIM-zászlót és az árpád-sávos zászlót. 2016: Az ünnepséget az RMDSZ szervezte, a rendőrök az Erdély-zászlós fiatalokat kapcsolták le a felvonulók közül. (Erdon, Krónika) Idén: 2017. március elején felvettem a kapcsolatot Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ elnökkel, hogy egyeztessünk az idei rendezvénysorozatról. Ő átirányított Antal Gézához, az RMDSZ Kolozs megyei ügyvezető elnökéhez, akinek a következőt írtam: „Szia, Csoma Botond mondta, keresselek meg a márc. 15-i rendezvény kapcsán. Egyrészt a Biasini előtti felszólalás és koszorúzás kapcsán kéne, ahol a megyei és a kolozsvári Néppárt nevében egy felszólaló és az EMNT nevében még egy felszólaló lenne, ha lehetséges. Másrészt, ha lesz egyeztetés a zászlók kapcsán a hatóságokkal, akkor az Erdély-zászlót is be kéne foglalni.” Antal Géza két napos késéssel átirányított Czirmay Zoltánhoz, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökéhez. Vele már Fancsali Ernő, a Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke vette fel a kapcsolatot. Közben az RMDSZ az egyházakkal és az civil szervezetekkel tartott egy egyeztető megbeszélést, amelyre a Néppárt képviselőit nem hívták meg. Március 15.: Reggel 10-kor a Hajnal negyedi Petőfi szobornál kezdődött az ünnepség, amelyet a Szent Kamill Öregotthon vezetője, Tokay Rozália szervezett. Erdély-zászló, székely-zászló és HVIM-zászló is megfért. A Hajnal negyedből Fancsali Ernővel együtt négyen kibontott Erdély-zászlóval gyalogoltak le a Teológiához. Habár volt csendőri kíséret, semmilyen intézkedésre, számon kérésre nem került sor. A Teológiánál Czirmay Zoltán a szervezők nevében felszólította az Erdély-zászlós fiatalokat, hogy a csendőrség által alkotmányellenesnek nevezett zászlót ne használják, illetve csak saját felelősségre bontsák ki. A menetben a János Zsigmond Unitárius Kollégiumig láthatóak voltak a kibontott Erdély-zászlók. A felvonulás alatt a János Zsigmond Unitárius Kollégium mellett a csendőrök kiszorították Fancsali Ernőt, Vincze Zoltánt és társaikat a menetből, feltartóztatva, igazoltatva és megbüntetve őket. Boros Istvánnal valamivel előbbre voltunk a menetben, minket is megszólított a csendőrség, megkért álljunk ki „az emberek közül, mert beszélni akar velünk”. Mondtam, hogy ünnepelni jöttem, nem beszélgetni. Utána nyomatékosította, hogy álljak ki a menetből, mert beszélni akar velem. Azt válaszoltam, hogyha beszélni akar, akkor jöjjön velem, amit meg is tett, majd felszólított, hogy tekerjem fel a zászlókat. Mivel az egyik kezemben magyar zászló, a másikban Erdély-zászló volt, visszakérdeztem, hogy melyikre gondol, azt válaszolta, hogy mindkettőre. Erre határozottan felé fordultam, megkérdeztem, hogy tényleg arra szólít fel, hogy nemzeti ünnepünkön a magyar zászlót tekerjem fel? A csendőr zavarba jött és elment. A Főtér sarkán a Szentegyház utca mellett megint mellém jött egy fiatal szervező, aki megkért, tekerjem fel az Erdély-zászlót, amennyiben ezt nem teszem meg kénytelen lesz szólni a csendőröknek. Mondtam neki, hogy amennyiben szervezőként szól a csendőröknek, akkor a felelősség az övék, hagyja, hogy a csendőr jöjjön magától, mert akkor a csendőrséget fogja terhelni a felelősség. Bem József emléktáblája után a templom irányába Czirmay Zoltán és több csendőr gyülekezett a hátam mögött, majd Mátyás király-szobor mellett a csendőrök megállítottak. Az esetet Márkó László felvette és közzé tette. A média jelenléte előtt a csendőrök és a szervezők egymásra mutogatva bizonygatták, hogy egyiknek sincs baja velem vagy a zászlóval, csak a másik feljelentőként kérte eltávolításomat. Igazoltatás után tovább engedtek. A Biasini előtt a csendőrök végig mellettem voltak. Az események után a csendőrség közleményben a szervezők utasítására hivatkozott. Ezt Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke cáfolta. Közösen küldtünk levelet a belügyminiszternek, kivizsgálást remélve és magyarázatot kérve. A csendőrség ezután képekkel próbálta alátámasztani, hogy a szervezők kérték az Erdély-zászlósok kiemelését, amit a belügyminisztérium is megosztott. Véleményem: Az RMDSZ kiszorítósdit játszott az elmúlt években, előbb a civil szervezeteket hagyta ki a szervezésből, majd más pártot, így a Néppártot is kihagyta az előzetes egyeztetésekből, sőt idén már felszólalási lehetőséget sem biztosított a Biasini szálló előtt. Az RMDSZ nem védte meg a magyarok szimbólumait, előbb az árpád-sávos, majd a HVIM zászlaját, most az Erdély-zászlót hagyta üldözni. A tavalyi és az idei szervezés a megszokott programpontokat hozta és a kivitelezésükben is visszalépés tapasztalható: járdán vonulás, a piros lámpánál megállás, a résztvevők zaklatása, a koszorúk földön hagyása az ünnepség után, a Petőfi-emléktábla melletti elszáradt koszorúk jelenléte. Ez így nem méltó március 15. szellemiségéhez. Valószínűsíthető, hogy a csendőrség túljátszotta a szerepét, de sajnos az RMDSZ is hibázott, mert nem képviselte hatékonyan a hatóságokkal való tárgyalás során a magyarok érdekeit. Éljen a magyar szabadság! Éljen Erdély! Soós Sándor [Forrás: Facebook] https://itthon.ma/szerintunk 2017. április 29.Magyarságtörténet-oktatás Erdélyben: olimpia egy felnőtté vált tantárgybólBeszélgetés dr. Rüsz-Fogarasi Enikő egyetemi tanárral Április 20. és 22. között zajlott Csíkszeredában az I. Magyarságtörténeti Olimpia országos szakasza, amelyet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete szervezett. A hatodikos és hetedikes magyar diákok számára meghirdetett vetélkedőn ötven csapat versengett az ország tizenkét megyéjéből. Az esemény a maga nemében rendkívülinek számít, egy régi terv megvalósulása. A tantárgyverseny ötletéről, a magyarságtörténet oktatásának perspektíváiról dr. Rüsz-Fogarasi Enikővel, a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékán-helyettesével, a Magyar Történeti Intézetének egyetemi tanárával beszéltünk. – A nemrég megrendezett magyarságtörténeti olimpia első alkalommal került megrendezésre, bár magát a tantárgyat immár húsz éve oktatják az iskolákban. Milyen volt a tantárgyverseny megszervezéséig és kivitelezéséig vezető út? – A magyarságtörténet oktatása a 6. és 7. osztályos diákok számára valóban már húsz évre tekint vissza, azóta használják a máig érvényben lévő, László László és Vincze Zoltán történész-pedagógusok által szerkesztett tankönyvet (László László – Vincze Zoltán, A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai – Tankönyv a VI. és VII. osztályosok számára, 1997). Az egyetemi oktatásban a magyarság története jóval később vált hivatalos tantárggyá, elsősorban Toader Nicoară egyetemi tanár segítségének köszönhetően. A tantárgyolimpia ötlete nagyon sokáig puszta remény volt. Elsősorban azért tartottuk fontosnak, szükségesnek, mert a diákok hajlamosak a magyarságtörténetet, mint melléktantárgyat értelmezni, szemben a „rendes történelemnek” nevezett világtörténelemmel vagy román történelemmel. A magyar diákok a nyelvi akadályok miatt sajnos ritkán jutnak be az országos történelemversenyre, ráadásul dolgozataikat a bizottság számára mindig lefordítják román nyelvre, amely olykor hátrányos helyzetbe hozta a magyar diákokat. Mivel országos tantárgyversenyt a minisztérium csak tíz megye részvételével tud szervezni, ez a kitétel számunkra sokáig akadályt jelentett. Az idén megrendezett verseny közvetlen előkészületei legalább hat éven át folytak, míg végül a Hargita megyei tanfelügyelőség a Magyar Történeti Intézethez fordult, hogy vállalja ő a verseny megszervezését, lebonyolítását. Nagy Gabriellának, az oktatási minisztérium tanácsosának nagy szerepe volt abban, hogy az évek óta dédelgetett tervünket, az országos magyarságtörténeti olimpiát megszervezhettük. A tantárgyverseny dossziéját elkészítő és azt a minisztérium elé terjesztő bizottságnak nagyon kellett iparkodnia, nehogy lekéssék az országos versenykalendárium véglegesítését, ebben az esetben ugyanis az idén sem rendezhettük volna meg történelmi tantárgyversenyünket. Szerencsére február végére a minisztérium elfogadta javaslatunkat, így április 1-re kihirdethettük a magyarságtörténeti tantárgyverseny megyei szakaszát. Bár az ország 16 megyéjében tanítanak magyarságtörténetet, az országos szakaszra csak 12 megye nevezett be, igaz, a legváltozatosabb településekről, és – nagy örömünkre –, kistelepülésekről is sikeres csapatok érkeztek. Eltérően a többi országos tantárgyversenytől, ebben az esetben két tagból álló csapatok jelentkezhettek: a csapat egyik tagja az „íródeák”, azaz a verseny első, írásos feladatait oldotta meg, míg a második részben egy rövid, négy perces drámajátékot kellett előadniuk. A Csíkszeredában, április 20. és 22. között megrendezett verseny zsűrijében és szervezőbizottságában több megye neves történelemtanára volt jelen: László László, Már István, Fazakas Gábor, Kedei Előd, Wolf Ágnes, Váradi Éva-Andrea. Szintén a bizottság tagja volt a BBTE több oktatója, Nagy Róbert és Tóth Szilárd, valamint jómagam, mint a bizottság elnöke. A verseny nem csak a nagyszámú, mintegy száz résztvevőnek, de a bizottságnak is rendkívüli élmény volt. A diákok a második, a szabadon választott témájú drámajáték formájában előadandó feladatot rendkívül szellemesen oldották meg, bár alig két hét állt rendelkezésükre a megyei és az országos megmérettetés között. Emese álmát például három csapat is előadta. Az egyik csapat egy ritka, csángó vidékeken fönnmaradt legenda-változattal mutatta be az ősmagyar mítoszt, mások Károly Róbert személyébe bújtak, aki feltámadva a jelenkori Magyarországra érkezik és a 14. századi viszonyokat próbálja megtalálni a kortárs társadalomban. Az országos megmérettetésen hat csapat képviselte Kolozsvárt, négyen a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból, kettő pedig a Református Kollégiumból. Kivételesen jól teljesítettek a kistelepülések, elsősorban Dicsőszentmárton és Szilágycseh csapatait érdemes kiemelni, akik kiváló eredménnyel végeztek, utóbbiak két díjat is hazavittek. A tantárgyversenyt követően kiértékelésre került sor a történelemtanárok körében. A zsűrivel és országos bizottsággal együtt úgy döntöttünk, hogy a nagy sikernek örvendő drámajátékot jövőre is megtartjuk, hiszen ez nagyon kreatívan mutatja be a magyarság történetének momentumait, mind a diákok, mind a zsűri számára különleges élmény. – A jelenleg is érvényben lévő tankönyv idén lesz húsz éves. Milyen alternatívákat használhatnak jelenleg a történelemtanárok? – A László László és Vincze Zoltán által szerkesztett tankönyv a maga korában rendkívül jól megírt és a kor szakirodalmára épülő kötet volt. Nehézkes szövege miatt azonban nem igazán gyerekbarát munka, így mára számos helyen revízióra szorul, tehát új tankönyv megírása rendkívül sürgős igénye és tartozása a romániai magyar oktatásnak. Ezt felismerve született néhány alternatíva, például a Szabó Csaba és Váradi Éva-Andrea által írt román nyelvű magyarságtörténet vagy a nemrég megjelent és sajnos botrány övezte székelyföldi segédkönyv. Utóbbi sajnos néhány pontjában szintén módosításra szorul, ugyanakkor meglehetősen sok hadtörténeti részt tartalmaz. Egy, a romániai magyar diákoknak szánt tankönyv szerzőinek igyekezniük kell olyan munkát kiadni, amely nemcsak a Székelyföld, de a bánsági, partiumi és közép-erdélyi magyarság múltjáról is szól. – A tantárgyverseny számos megye történelemtanárát egyesítette egy közös cél érdekében. Szükségesnek látja-e az Erdélyi Magyar Történelemtanárok Egyesületének létrehozását? – Egy ilyen jellegű szervezet megalapítása már rég megfogalmazódott, de sajnos soha nem valósult meg. Ennek több objektív oka volt, de mára úgy érzem, hogy felnőtt egy olyan fiatal és dinamikus történelemtanár-nemzedék Erdélyben, amely képes lenne egyesületbe tömörülni, és például a most megszervezett tantárgyverseny ügyét, vagy akár további, ehhez hasonló méretű rendezvényeket felvállalni, megszervezni. Bár egyelőre ezzel kapcsolatban konkrét ötletek nem születtek, megemlítendő, hogy Szovátán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Teleki Oktatási és Módszertani Központja az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával 2017. április 22–23-án tudományos konferenciát szervezett a romániai magyar közoktatásban, oktatási intézményekben történelmet, honismeretet, helytörténetet, helyismeretet tanító történelemtanároknak. Az eseményt akár egy ilyen, az erdélyi magyar történelemtanárokat tömörítő egyesület első lépéseként is értelmezhetjük, amely keretében reméljük, hogy még szorosabbá fűzi a romániai magyar történelemtanárok kapcsolatát. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 31.Tárgyalás zászlóügybenMegkezdődött tegnap a kolozsvári zászlóügy tárgyalása. Az eljárást az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezte: megbízott ügyvédje által azt kérte, hogy semmisítsék meg azokat a jegyzőkönyveket, amelyek alapján a csendőrség március 15-én négy személyt megbüntetett, mert Erdély-zászlóval vonultak fel az ünnepségen. A négy jegyzőkönyvet más-más bíróhoz rendelték ki, így négy külön tárgyalás várható az ügyben. Az első tárgyaláson jelen volt Soós Sándor, az EMNP alelnöke is, tanúként pedig Czirmay Zoltán, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnöke, a nemzeti ünnep szervezője volt beidézve. Ítélethirdetésre június 14-én kerül sor. Luka Lehel György ügyében az első tárgyalásra július 3-án, Fancsali Ernő és Vincze Zoltán ügyének tárgyalására ősszel kerül sor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 29.Mesékkel, kutyákkal, tyúkokkal, príma prímásokkal MérábanMa és holnap is mehetünk a világzenei fesztiválra Fellélegezhettünk péntek délben: tavaly óta (még?) nem nőtte túl magát Méra világzenei fesztiválja, így érvényesült a szervezők eredeti szándéka, miszerint egy családias, meghittebb esemény házigazdája legyen a Szarka-telek. Az biztos, hogy nem kellett tolonganunk, ebben talán az is segített, hogy aki éppen nem nyaral Mérától és Kolozsvártól távol, az pénteken még alighanem dolgozott. Mire e sorokat írjuk, nyugatról már ferdén süt be a nap a szőlőlevelek között, gyakorlatilag hétvége van, a csűrszínpadon éppen a Fölszállott a páva gyerekversenyzői remekelnek, és többszázas tömeg tapsol nekik. Pató Pállal is „találkoztunk”: a chillzone kora délután még zárva volt, a két fotókiállítást csak órákkal később rendezték be, a felnőtt táncoktatás pedig (érdeklődés híján?) elmaradt. De pazarul éreztük magunkat a kézműves gyerekudvarban, Agócs Gergely csudameséit hallgattuk, és a legjobb prímásoknak tapsolhattunk. Ébredezik a falu, ébredezik a fesztivál. Kicsit későn ugyan, hiszen dél is elmúlt, de alighanem későn is ért véget a csütörtök esti nyitónap. Emitt szegecselnek, amott feliratot ragasztgatnak, tyúkok káricsálnak, még mindig megvan a két harcias puli a gyerekudvarban, kényelmes, csendes mocorgás a Szarka-telek. Sóóó, bors, paprika… énekelte a tucatnyi gyermek, és dobogtatták hozzá a csűr földjéről a port Oláh Orsolyával. Száz félelmetes kutyáról is énekeltek, meg a poklokat is megjárták nagy merészen, meg holmi kecskéket kecsegtettek és simigáltak. A kézműves udvart a Budapesti Hagyományok Háza és a májusban megalakult Mókatár egyesület vezette, amelynek tagjai Kolozsváron és környékén táncosokként régóta ismerik egymást, ők az „elkövetői” a Heltai alapítvány nyári gyermekfoglalkozásainak. Öt lány alapította az egyesületet, ki angoltanár, ki magyartanár, Orsolya zenetanár, fuvolát, furulyát, néptáncot tanít óvodákban, iskolákban. Mérában gyöngyfűzéssel, körmönfonással, nemezeléssel várják az érdeklődőket. A tőlük igényelt tevékenység függvényében segítőket is visznek magukkal, Mérába például tízen jöttek. Aki szeretné, a Facebookon megtalálja őket Mókatár Egyesület néven. A táncban megfáradt aprónépet és a néhány anyukát, apukát Agócs Gergely kívánságmeséje kényeztette. Kérték, hogy feltétlenül legyen benne királylány, hát volt. Egy titkos királylány, de olyan szép, hogy alsó ajka eper, felső ajka szamóca (vagy fordítva…?), és alig mert pislogni, mert olyankor másfél méteres szempillái a homlokát böködték. Most már minden gyermek tudja azt is, mi a gulya, mert az olyan, mint egy bentlakásos óvoda, csak teheneknek. Ízes tájszólásán túl ilyenféle finomságokban részeltette mesemondónk az egybegyűlteket – és szombaton is ott lesz Mérában. Mialatt a gyermektáncház és a mesemondás javában zajlott, a háttérben még mindig dolgoztak Cosmin Giurgiu kalotaszegi fotókiállításán – ehhez kapcsolódóan vasárnap lesz vele egy érdekesnek ígérkező beszélgetés a Kalotaszeg brandről, amelyet a fotós a román közösségben is szeretne tudatosítani, felépíteni. A meghirdetett kezdéskor hiába kerestük a chillzone-ban Henics Tamás fotókiállítását Fodor Neti Sándor arcairól, a vashidat lezárták, és érdeklődésünkre elmondták, hogy a képeket még el sem helyezték, jöjjünk vissza úgy két óra múlva. Elmentünk hát a Bivalymúzeumba, ahol viszont nagyon pontosan kezdték a prímásvetélkedőt. Kalotaszegi néphagyomány filmekben Talán a koradélutáni időpontnak tudható be, hogy az Archív felvételek Kalotaszegről című filmre csak néhány önkéntes, illetve az udvart védő kutya volt kíváncsi. A film volt talán az egyetlen olyan kötött programpont, amely a megadott időpontban kezdődött, és amelynek helyszínét, a Csűrstúdiót még nem építették a szervezők. A néhány önkéntestől tudhattuk meg: az öt, színes és fekete-fehér felvételből összevágott film Méra és a környező falvak néphagyományát, ismert táncait, táncosait, zenészeit, népviseletét mutatja be. A filmben felhasznált audiovizuális anyagok nyers, megvágatlan felvételek, az első anyagban például az operatőr hangja is bennmaradt, amint egy képtorzuláskor épp a kollegájának kiáltja „Ez így nem lesz jó”. Az Archív felvételek Kalotaszegről című filmet vetítik még szombaton és vasárnap is, szintén a Csűrstúdióban, míg a híres prímásról, Fodor Sándor Netiről készített, péntek délután is vetített két portréfilmet vasárnap nézhetik meg újra az érdeklődők. Szintén vasárnap A „Neti” című film lejátszása után Boros Lóránd beszélget a film rendezőjével, Vincze Zoltánnal. Az első kalotaszegi prímásverseny A Hagyományok háza Balatonfüreden szervezi meg hagyományosan a prímásversenyt, ám a mérai fiatalok, fesztiválszervezők kérésére az erdélyi Hagyományok Háza mozgalommal közreműködve szervezték meg első alkalommal Erdélyben is a versenyt. A Hagyományok Háza egyik képviselője elmondta: a kalotaszegi dallamokban is verseny „lakik”, a legényesek során a férfiak is mindig a tehetségüket, tudásukat, ügyességüket bizonyították, így nem csoda, hogy itt is szerveznek hasonló megmérettetést. Az első Kalotaszegi Prímásversenyen kilenc, 16–35 év közötti, az erdélyi táncházmozgalomban aktívan részt vevő prímás versengett. A Pál István Szalonnából, Pap Istvánból, Major Leventéből, a tavalyi balatonfüredi prímásverseny győzteséből, Fazakas Leventéből, illetve a kísérőzenekar tagjaiból álló zsűri döntötte el a jelentkezők közül ki húzta legjobban, legszebben a talpalávalót, ki a legrátermettebb prímás. Nagyon érdekelt: hogyan is zajlik egy prímásverseny, illetve mit vesz figyelembe a zsűri, amikor arról dönt, ki az ügyesebb, tehetségesebb. A prímások egy brácsásból és egy bőgősből álló kísérőzenekarral léptek fel, két körben „méretkeztek meg”. Első körben előre megadott dallamokat kellett eljátszanak, Fodor Sándor Neti prímás archív felvételeiből készültek mindannyian. Az archív anyagok közül a Hajnali dallam című lassú kötelező volt minden résztvevő számára, ezen kívül szabadon választhattak a híres, nemzetközi szinten elismert zenész repertoárjából. A második körben pedig szabadon választott dallamokat játszották, szintén kísérőzenekarral. A Bivalymúzeumban zajló rendezvényre nagyon sokan voltak kíváncsiak: az érdeklődők a bejárati ajtónál is leselkedtek, hallgatóztak, a nézők sorai között pedig meghívottak, sajtósok és előadók is ültek, mind figyelemmel kísérték a versenyt, a versenyzőket vastapssal jutalmazták. Felnőtt mese és gyerekeskedés Újabb próbát tettünk a chillzone-ban (ez kapja tőlem egyébként a fesztivál egyik legnagyobb pirospontját): egy domboldal kevéssé lejtős tetején gyümölcsfák hűs árnyékában üldögélhetünk, vagy függőágyakban bújhatunk el, miközben kissé megszűrve pontosan halljuk, mi történik a vashídon túl, a színpadon. Az idén a patak partján is padokat helyeztek el, és érdekes egyezményes jelek kapcsán ultraszelektíven gondoskodhatunk hulladékainkról. A chillzone-ban Fodor Neti Sándor portréi még mindig csak töredékesen köszöntek vissza ránk, de a diszkrét hangszórókból Agócs Gergely ízes tájszólása csalogatott a felnőtt meséhez. Aminek tekervényes fordulatait péntek délután még nem annyira felnőttek, mint inkább kamasz fiúk hallgatták, majd’ egy óráig jókat nevetve a tréfákon. A végére már a felnőttek is begyűltek, és gyanítom, hogy szombaton egész tömeg lesi majd a programot, nehogy lekésse a mesemondást. A hat órai zárása előtt még szántunk egy bő félórát a kézműves udvarra, úgyhogy a Budapest közeli Gödön fogyatékosok számára kézműves tevékenységeket vezető, egyébként bőrdíszműves Sáritól megtanultuk a négyesfonást, karkötőnk végére bogot is kötöttünk, majd vízbe áztattuk, megsirítettük, mint a kürtőskalácsnak való tésztát (ideszáll édes illata a Szarka-telek előtti mozgó sütődéből!), aztán festékbe gyömöszöltük… Szó ami szó, szerintem mindenki elirigyli majd tőlünk a szerkesztőségben. A kettős tekerésűre már nem jutott időnk, de gyöngyöt fűzni sem, nemezelni, agyagozni sem, és csak megcsodálhattuk a kislányokat, amint nagy kitartással fűzögették mesebeli nagyságú (jókora arasznyi!) fatűvel a fonalat körbe-körbe a karmantyún, mígnem szépséges nyakbavaló telefontartó kerekedett belőle. Vagyis azt hiszem, feltétlenül vissza kell jönnünk a hétvégén… KEREKES EDIT, SARÁNY ORSOLYA / Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 7.Az EMNP alelnöke megnyerte a pert Erdély-zászló ügybenMivel a csendőrség a törvény által megszabott 30 napos határidőn belül nem támadta meg az elsőfokú bíróság döntését, így az jogerőssé vált és Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke megnyerte a pert a kolozsvári zászló-ügyben. Mint ismeretes, március 15-én négy személyt büntetett meg a csendőrség, amiért azok Erdély-zászlóval kezükben vonultak fel az ünnepi eseményen. A kiállított jegyzőkönyvek megsemmisítését bíróságon kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt által megbízott ügyvéd. Luka Lehel-György elsőfokú tárgyalását követően mindmáig szintén nem érkezett fellebbezés a csendőrség részéről, így valószínűsíthető, hogy abban az esetben is sikerrel zárul az ügy. Vincze Zoltán tárgyalását október végére halasztották, Fancsali Ernőé pedig szeptember végén kezdődik. (közlemény) Transindex.ro 2017. október 26.Alapfokon pert nyert Fancsali Ernő az Erdély-zászló ügyébenFancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke első fokon a március 15-i kolozsvári felvonuláson kapott 500 lejes bírság elleni fellebbezési perét – közölte csütörtökön az EMNP sajtóirodája. Mint ismeretes, az ünnepi eseményen négy személyt büntetett meg a csendőrség, amiért Erdély-zászlóval kezükben vonultak fel.A kiállított jegyzőkönyvek megsemmisítését bíróságon kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt által megbízott ügyvéd. „Négyből, három pert megnyertünk a csendőrséggel szemben. Az a tény, hogy eddig két per esetében nem fellebbeztek a csendőrök, bizonyítja, hogy gyenge lábakon áll az érvelésük” – közölte Fancsali. A csendőrségnek – az ítélet hivatalos közlése után – 30 napja lesz arra, hogy fellebbezzen. Vincze Zoltán ügyében csütörtökön zajlott le a tárgyalás, a döntést még nem közölte ki a bíróság. maszol.ro 2017. november 11.Az Erdély-zászló kolozsvári lobogtatásáért kirótt valamennyi bírságot érvénytelenítette a bíróságA Kolozsvári Bíróság első fokon valamennyi esetben érvénytelenítette azt a bírságot, amelyet a csendőrség rótt ki azokra, akik Erdély-zászlót lengettek az RMDSZ által szervezett március 15-i kolozsvári felvonuláson. Az utolsó, Vincze Zoltán nevére kiállított bírságolási jegyzőkönyvet pénteken semmisítette meg a bíróság. Korábban a Soós Sándorra, Luka Lehelre és Fancsali Ernőre kirótt bírságot érvénytelenítették. Soós és Luka ügyében a csendőrség nem élt a fellebbezés lehetőségével, így ezek az ítéletek már jogerőssé váltak. Fancsali Ernő ítéletének esetében még nem járt le a fellebbezés határideje. Vincze Zoltán ügyében kétszer is elhalasztották az ítélethirdetést. Amint korábban Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, ez azzal állhatott összefüggésben, hogy a Vincze Zoltán nevére kiállított jegyzőkönyv különbözött a másik háromtól. Ez említést tett az Erdély-zászló lobogtatásáról, a másik három bíróság elé került jegyzőkönyv pedig nem. Ezt azzal magyarázta, hogy Vincze volt az egyedüli az Erdély-zászlót lobogtatók közül, aki a helyszínen aláírta a bírságolási jegyzőkönyvet. Fancsali szerint a március 15-i felvonuláson a nevére is olyan jegyzőkönyvet állítottak ki, amelyben hivatkoztak az Erdély-zászlóra, de ő megtagadta a jegyzőkönyv aláírását, és a csendőrség később olyan okmányt postázott, amelyben már csak azzal vádolta, hogy nem vetette alá magát a rendezvényszervezők felszólításának. Március 15-én a csendőrség megbírságolt négy az EMNP-hez kötődő személyt, akik a történelmi Erdély nem hivatalos zászlajával vonultak a tömegben. A csendőrség előbb a felvonulás RMDSZ-es szervezőit szólította fel, hogy távolítsák el az Erdély-zászlókat a tömegből, majd amikor az Erdély-zászlóval vonulók elutasították a távozást, a csendőrség összesen 1500 lej értékben rótt ki rájuk bírságot. A hatóság később közleményben tudatta: nem azért bírságoltak, mert egyesek Erdély-zászlót lengettek, hanem azért, mert az érintettek nem hagyták el a tömegrendezvény helyszínét, amikor erre a szervezők felszólították őket. Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-30 | 31-51
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
